Koncz Zsuzsa 1994-ben kezdte ezen a helyszínen

Vadvilág címmel tavaly ősszel megjelent negyvenedik stúdióalbumát mutatja be Koncz Zsuzsa március 11-én, szombaton a Papp László Budapest Sportarénában.

Még több Koncz Zsuzsa érdekesség ITT.


Koncz Zsuzsa megható dalaiért KLIKK

Az énekes immár tizenegyedik alkalommal lép az Aréna, illetve elődje, a BS színpadára, ezzel ő Magyarország egyetlen olyan női előadója, aki ilyen sok nagyszabású koncertet adott. Koncz Zsuzsa 1992-től lép fel ezen a helyen, rendszeresen teltházas koncertjeit több DVD-n örökítették meg.

“Az új lemez, a Vadvilág egyik kulcsdala Ady Endre Történelmi lecke fiúknak című verséből készült Bródy János megzenésítésében, a másik a billentyűs Závodi Gábor által komponált Sírva vigad a magyar, ami nemzeti önismereti tétel” – mondta korábban, a lemez sajtóbemutatóján Koncz Zsuzsa.

A rockos hangzású lemez hét dalában működött közre zeneszerzőként és szövegíróként Bródy János. A hangmérnöki és zenei produceri feladatokat is ellátó billentyűs, Závodi Gábor, valamint a gitáros Maróthy Zoltán három számot jegyez, a további szerzők között van Tolcsvay László, Gerendás Péter és Müller Péter Sziámi.

Az énekesnő zenekarában a március 11-i koncerten Závodi Gábor és Maróthy Zoltán mellett II. Lengyelfi Miklós basszusgitáros és Tiba Sándor dobos szerepel. Az idei turné februárban Dunaszerdahelyen indult és az Aréna-koncert a hetedik állomás. Budapestet követően márciusban Keszthelyen és Veszprémben, áprilisban Salgótarjánban és Kaposváron lép fel.

A teljes cikkért klikk.