Delmagyar.hu - Boldog születésnapot! Koncz Zsuzsa 70 éves

Ötven éve van színpadon, s mindvégig megőrizte sajátos stílusát, előadásmódjára a belső tartás, harmónia, erős kisugárzás jellemző.

Még több Koncz Zsuzsa érdekesség ITT.


Koncz Zsuzsa megható dalaiért KLIKK

Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, érdemes művész, a magyar könnyűzene egyik legrangosabb képviselője március 7-én lesz hetvenéves.

A Heves megyei Pélyen született, apja kántortanító, anyja nővér volt. Gimnazistaként az 1962-es Ki mit tud?-on osztálytársával, Gergely Ágival tűnt fel a Gézengúz című dallal. A tévészereplés után keresték meg az akkor legismertebb zenekarok, 1963-tól énekelt az Omegával, a Metróval és az Illéssel. Jogi egyetemi tanulmányait az éneklés miatt szakította félbe, első átütő sikerét 1966-ban a táncdalfesztiválon Szörényi Levente Rohan az idő című dalával aratta. Ettől kezdve az Illés együttessel, majd a Fonográffal készítette lemezfelvételeit, jelenlegi kísérőzenekara neves zenészekből áll. Dalait eleinte Illés Lajos és Szörényi Levente, később Tolcsvay László, majd Bornai Tibor és mások írták, állandó szövegírója Bródy János.

Forrás és a teljes köszöntő cikk.