Koncz Zsuzsa a Műpában énekelt

ÁRAD A SZERETET
Emberi minimum koncert - A Baltazár Színház és barátai

Időpont: 2014. május 26. (hétfő) 19:30 óra
Helyszín: MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A fellépő vendégek közt Koncz Zsuzsa is énekelt a koncerten.


A Baltazár Színház 1998. óta működik. A színház tagjai egy-egy darab születésekor mindig leírták gondolataikat, néhányan közülük versben. Erre alapozva született meg a Dalműhely, ahol a színészek verset írni, zeneszövegben gondolkodni tanultak. A Baltazárban színészként dolgozó Müller Péter Sziámi által vezetett foglalkozásokon a tagok ötleteiből, soraiból kiindulva dalszövegek születtek, amelyeket aztán egy-egy élvonalbeli magyar zeneszerző-előadó megzenésített. Ebből készül jelenleg az Árad a szeretet című, húsz dalt tartalmazó album. A címadó dal az azóta elhunyt Bódi László (Cipő) utolsó szerzeménye. A szcenírozott lemezbemutató koncerten a vendégalkotók saját új daluk előadásával járulnak hozzá a Baltazár Színház produkciójához. Koncz Zsuzsa az Árad a szeretet című dalt énekli a koncerten.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.