Karafiáth Orsolya: "Nem vagyok az a „koncertensírós” típus."

Üzenet az égből (Koncz Zsuzsa és Cipő) - Karafiáth Orsolya írása a Magyar Narancs Online-on.

Nem vagyok az a „koncertensírós” típus. Koncz Zsuzsa turnéjának váci állomásán mégis kicsordultak a könnyeim.

Az előadás gyönyörű búcsú volt Cipőtől. A kilencvenes évek közepén egy Republic-koncerten a még nagyon fiatal Cipő lelkesen és büszkén mondta a közönségnek, hogy a legnagyobb magyar énekesnőnek szerepelhet az albumán. (Sokszor nyilatkozta, mennyire fontos neki Koncz Zsuzsa előadó-művészete.) Ez a Miénk itt a tér című duettlemez volt, ahol együtt adták elő a Szeretni valakit valamiért című slágert.

Az a dal számomra akkor szólalt meg először igazán, de persze akkor még nem lehetett sejteni, hogy egy igazi és mélyre ható alkotói kapcsolat veszi kezdetét. Az együttműködés következő állomása rögtön Zsuzsa új sorlemezének címadó dala lett, az Ég és föld között, 1997-ben. (A rá egy évre megjelenő Csodálatos világ is Cipő szerzeménye.) - áll a beszámolóban.

Nekem ezen a koncerten lett világos, hogy mit veszített el Zsuzsa. Hogy Cipővel, Cipő dalaival tudott egy olyan mást építeni az életművébe, amit a régi – általam persze nagyon szeretett alkotótársak, elsősorban Bródy János – már nem tudott volna hozni.

Egy, az addigiakhoz tökéletesen illeszkedő hangot, ami mégis teljesen más. És nagyon passzol Koncz Zsuzsa karakteréhez. Mert ezek a dalok lendületesek, vagányak, de időtlenek, játékosak, de nem viccelődőek, komolyak és szépek, de semmiképpen nem érzelgősek.

A teljes cikk ITT érhető el.

Olvass tovább:
 Bravó! 70 különböző CD fűződik a Republichoz - íme az albumok listája

Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a Republic dalait.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

“Soha nem éreztem, hogy nekem jár a taps…”

Pedig jár! Koncz Zsuzsának – fél évszázada jár a taps. Vastaps. A kivételes tehetségű előadóművész május 8-án nagy sikerű koncertet adott Cegléden, a művelődési központ színháztermében.

A két órás műsorban számtalan régi nóta csendült fel a „történelmi idők kezdetéről”, megzenésített verseket és sok új dalt is hallható.

Koncz Zsuzsa azon művészek közé tartozik, akin nem fog az idő. Bájos, mosolygós, törékeny alkata nyugalmat, derűt sugárzott.

Dalaiban megjelenő hite, életfelfogása, a világról alkotott képe, a számokból sugárzó szenvedély és erő magával ragadta a közönséget, akik kérés nélkül énekeltek a Kossuth-díjas, Érdemes művésszel.

Az est során Koncz Zsuzsa a Csak szállj című (Bódi László – Gráf Légrádi Balázs) dallal búcsúzott elhunyt zenésztársától, barátjától Cipőtől. De lélekemelő percekben egyébként sem volt hiány: Rohan az idő, Mama kérlek, Ég és föld között, Valahol egy lány, Kertész leszek…

…és a sokadik ráadás: Ha én rózsa volnék …döbbent csend a nézőtéren, az ember azon gondolkodott, merjen-e levegőt venni… néhány másodperc után megtört a csend, és a több száz fős kórus éneke betöltötte a színháztermet.

A koncert végén hosszú percekig, állva tapsolva ünnepelték Koncz Zsuzsát és zenekarát. A doboknál az eMeRTon Díjas (2004) Tiba Sándor ült; basszusgitáron Lengyelfi Miklós, a KFT együttes egyik alapítója (1980); gitáron Maróthy Zoltán énekes, dalszerző, szövegíró; billentyűs hangszereken pedig Závodi Gábor zeneszerző, szövegíró, hangmérnök, zenei producer játszott.

Forrás: cegledinfo.hu

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Koncz Zsuzsa ismét Vácon koncertezik

Ismét Vácra érkezik Koncz Zsuzsa, aki Závodi Gáborral (billentyű), Tiba Sándorral (dob), Maróthy Zoltánnal (gitár) és Lengyelfy Miklóssal (basszusgitár) ad koncertet május 16-án, csütörtökön 19 órakor a Madách Imre Művelődési Központban.

Jegyek még kaphatók 3400 forintért a jegypénztárban.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Remek Koncz Zsuzsa-dal 22.: Karolj át

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Koncz Zsuzsa 25 dalt énekelt Nyíregyházán - íme a lista

Koncz Zsuzsa   Kossuth-díjas énekesnő és zenekara 2013. április 22-én adott koncertet az Evangélikus templomban.

Íme a felcsendült dalok sora és a közreműködők listája.

Elhangzott dalok:

01. Adjon az Isten
02. Ég és föld között
03. 1964
04. Rohan az idő
05. Valaki kell, hogy szeressen
06. Valahol egy lány
07. Szebb jövő
08. Még itt vagyok
09. Volt egy jó napom
10. A város fölött
11. Mama, kérlek
12. Békét és reménységet (Tolcsvayval)
13. '68 (Tolcsvay)
14. A show folytatódik (Tolcsvay)
15. Az első villamos (Tolcsvay)
16. Levél a távolból (Tolcsvay)
17. Üzenet az égből
18. Kék hotel
19. Ahogy állnak a csillagok
20. Szabadság
21. Kertész leszek
22. Előszó
ráadások:
23. Jöjj kedvesem (Tolcsvayval)
24. Ha én rózsa volnék
25. Miért hagytuk, hogy így legyen?

Közreműködött:
Koncz Zsuzsa – ének
Lengyelfi Miklós – basszusgitár, vokál
Maróthy Zoltán – gitár, vokál
Tiba Sándor – dob, ütőhangszerek
Závodi Gábor – billentyűs hangszerek,
vokál
vendég: Tolcsvay László – akusztikus gitár, szájharmonika, ének

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.
Fotó: nyirpress.hu

Képekben Koncz Zsuzsa teltházas nyíregyházi koncertje

2013. április 22-én Koncz Zsuzsa, Kossuth-díjas énekesnő és zenekara adott koncertet az Evangélikus templomban.

Az este hét órától kezdődő előadáson teltházas nézőtér fogadta a fellépőket. Az est vendége Tolcsvay László volt, aki legismertebb dalaival örvendeztette meg a nyíregyházi közönséget.

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.
Fotó: nyirpress.hu

Még több kép ITT.

Remek Koncz Zsuzsa-dal 21.: Keresem a szót

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Remek Koncz Zsuzsa-dal 15.: Szél hozott, szél visz el

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Csodálatos duett! Cseh Tamás és Koncz Zsuzsa - Jöjj kedvesem

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Remek Koncz Zsuzsa-dal 9.: Jöjj kedvesem

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Remek Koncz Zsuzsa-dal 4.: Mr. Alkohol

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.

Remek Koncz Zsuzsa-dal 20.: Hol van már az egyszer volt

Lájk lent, ha kedveled Koncz Zsuzsa előadását.